39 Megtekintés 31 Perc

Mikor merre és miért utazott Petőfi Sándor?

Petőfi Sándor (Kiskőrös, 1823. január 1. – Fehéregyháza, 1849. július 31.) rövid élete során viszonylag sokat utazott, ami a korabeli viszonyok között nem volt olyan egyszerű, gyors és kényelmes, mint napjainkban. A 19. század második felében egyre több technikai felfedezés, korszakalkotó újítás született, ami forradalmasította a közlekedést, de a század közepén még a lóvontatás játszotta a legjelentősebb szerepet a magánhintók, társzekerek, gyorskocsik, postakocsik, omnibusz, lóvasút esetében és az egyénileg lóháton utazók körében. Széchenyinek is köszönhetően a dunai gőzhajózás már az 1830-as évektől elindult Magyarországon, viszont az első vasútvonalat Pest és Vác között csak 1846. július 15-én adták át az utazóközönségnek.

Az iskolai éveket követően, 1838-tól 1844-ig, 15 éves korától 21 éves koráig Petőfi – kereset híján és apja, Petrovics István mészárosmester elszegényedése miatt – a katonáskodás és színészkedés vándorévei alatt gyalogosan rótta a kilométereket, néha megállt neki egy-egy szekér és felvette, megkímélve őt a gyaloglás fáradalmaitól. Egy évvel később, 1845-ben, szerkesztői állásának köszönhetően viszont már gyorsszekéren utazott a Felvidékre, és három hónapos útjáról hazafelé tartva kimondottan azért ment Vácra, hogy gőzhajóval térjen vissza Pestre. A gőzös azonban öt-hat perccel korábban elindult, így lekéste azt, és a városban kényszerült tölteni az éjszakát, ami emlékezetes maradt számára, ugyanis az ott agyonvert színész szelleme kísértette. Mivel nem akart estig várni a következő gőzhajóra, ezért megfogadta a fogadós lovait és korán reggel elindult Pestre.[1]

Petőfi Sándor utazásainak főbb állomásai 1845-ben és 1847-ben

Utazásairól 1845-ben és 1847-ben úti jegyzetekben és barátjának, Kerényi Frigyesnek címzett, személyes hangvételű levelekben számolt be.[2] Első útjára 1845. április 1-jén hajnalban indult el a pest-eperjesi társzekérrel pesti és pár – Barabás Miklós festőművészhez magát „lepingáltatni” jött – vidéki költőkollégájával a „Vadászkürt”-ben vígan eltöltött éjszaka után. Gödöllőn, az első megállóhelyen lovakat váltottak és reggeliztek, egyik útitársa felismerte a költőt és felajánlotta számára erszényét Miskolcig, azaz addig fizette helyette kiadásait. A második megállóról, Aszódról Petőfinek rögtön eszébe jutott három esztendei eseménydús iskolai időszaka és életének pár meghatározó mozzanata: „itt kezdtem verseket csinálni, itt voltam először szerelmes és itt akartam először színésszé lenni” – jegyezte le sorait 1845-ben.[3]

Aszódtól Kassáig nem ragadta meg figyelmét különösebben semmi, járt már erre, korábban Miskolcon[4] is megfordult. Érdeklődése Kassára irányult, az első helyre Miskolc után, ahová harmadnap estefelé, uzsonnatájban megérkezett. Mivel az eperjesi szekér csak másnap indult, ezért éjszakára szobát vett ki az egyik fogadóban, de a szálláshely nem nyerte el tetszését. Alvás helyett így inkább útnak eredt a városba szép lányokat keresni, de csak olyanokat látott, „akik föstve vannak címerül imitt-amott a boltok elébe; már ezek oly remekek, hogy Pestre is beillenének, ha a Váci-utcába nem is, de a Váci-útra bizonnyal.”[5] Az egyik színházba is betért, „hol német komédiások remekeltek a kontárkodásban. Én játszottam hatodmagammal Ozorán, Cecén, Szilas-Balháson, Sár-Bogárdon stb., de sohasem nyaggattuk így halálra a művészetet, mint ezek” – fejezte ki kritikáját Petőfi színészi játékukról.[6]

A negyedik nap ködös, hideg hajnalán elindult Kassáról Eperjesre, „a csinos, szép, zajos, vidám, barátságos tekintetű”[7] városba, ahol az első pillanattól kezdve otthon érezte magát és kedves fogadtatásban részesült, egyik este például a tanulóifjúság fáklyás zenével is tisztelgett előtte. Barátjánál, Kerényi Frigyesnél szállt meg és töltött el társaságában, illetve az ott nevelősködő Tompa Mihály társaságában egy boldog hónapot.

Utazásai során éppúgy felkereste a számára fontos embereket, ismerősöket, barátokat, mint a közeli történelmi emlékhelyeket, várromokat, barlangokat, természeti ritkaságokat. Így az Eperjestől egy órányira fekvő Sáros romjához, Rákóczi egykori fészkéhez is ellátogatott és többször kirándult a Tábor-hegyre is. Kerényivel együtt elutazott Lőcsére és Késmárkra – utóbbi helyen a tanítványai által szeretett és tisztelt Hunfalvy Pál professzornál vizitelt és megnézte Thököly várát –, majd másnap a szepesi tizenhat város egyikébe, Iglóra sietett egy patriarchális családhoz, akik meghívták magukhoz, mivel régóta szerették volna megismerni.[8] Olyan jól érezte magát köztük, hogy három hétig időzött náluk. Innen Rozsnyóra szekerezett. Útközben találkozott egy szabóinassal, aki, mint írja: „kapaszkodott kocsim saraglyájába. Eszembe jutott: – mikor én gyalogoltam így Mohácstól Pozsonyig – s még hosszabb utat is, – mily jól esett, ha fölvett mellettem elhaladó szekér, vagyis mily jól esett volna, ha fölvett volna … s fölültetém a gyereket.”[9]

Háromnapos rozsnyói tartózkodása másnapján megnézte Aggteleket, majd utolsó nap a rozsnyói lutheránus lelkésszel Rimaszombatba látogatott. Innen egyenest Pestre kívánt menni, de mivel Adorján Bódi a közeli Kisfaludra, Kubinyi Rudi pedig Várgedébe invitálta, így kedvükért kis kitérőt tett. Nem bánta meg, ugyanis az angol, francia, német, olasz és spanyol irodalom remekeit és csaknem az egész magyar irodalmat magában foglaló Kubinyi-könyvtár nagy tetszésére volt. Várgedéről Losoncra, illetve a salgói és somoskői várromokhoz kirándult

A fürdővel bíró, mulatságos kis városban, Losoncon egy hetet töltött lelkes barátaival és a város kedves leánykáival. Alig érkezett meg, a híresztelések már arról szóltak, hogy házasodik, de „e hírt csak mende-mondának vagyok kénytelen nyilatkoztatni… megnyugtatására mindazon hölgyeinek, kik érettem tán titkon epednek, viszontszerelemből várva földi boldogságukat” – írta kedélyesen tréfálkozó soraiban.[10]

Nem sokat kellett viszont várni a valódi hírre, két év elteltével, 1847. szeptember 8-án Petőfi nősüléséről szóltak a híradások. Feleségét, Szendrey Júliát 1846. szeptember 8-án, erdélyi útja során ismerte meg, ahová az utazást nyár végén, augusztusban kezdte tervezni barátjával, Obernyik Károllyal (1814–1855).[11] Erdélyen kívül Máramaros és Szatmár vámegyét szerették volna bejárni. Szándékukban állt elmenni a kolozsvári országgyűlésre és felkeresni Obernyik írogató régi jó barátait: Szatmárban Pap Endre (1817–1851)[12] ügyvédet, későbbi tanügyi tanácsost és országgyűlési képviselőt, Nagykárolyban Riskó Ignác (1813–1890) megyei aljegyzőt, későbbi főjegyzőt. Időközben a terveket teljesen átírták az események: az országgyűlést elnapolták, mi több, Petőfi szerelemre lobbant, de a megyegyűlésen és a megyebálon azért részt vettek, valamint Pap Endre és Riskó Ignác társaságában is kellemes napokat töltöttek el.[13]

Nagykárolyban elterjedt a hír Petőfi ottlétéről, amiről természetesen Teleki Sándor gróf is értesült ismerősei révén, sőt a nagykárolyi Aranyszarvas vendéglőben vacsora közben asztaltársaságának egyik tagja Haray Viktor be is mutatta a költőnek, akivel ettől kezdve szoros barátságot ápolt. A gróf többszöri hitelezése pénzszűkében lévő barátjának és kastélyának teljes átengedése a mézeshetek idejére kapcsolatuk bizalmas voltáról tanúskodik. A szabadságharc idején együtt szolgáltak és többször találkoztak Bem seregében, majd Petőfi halála után Teleki kegyelettel őrizte tovább emlékét a koltói kastélyában. Kortársai közül ő adta az egyik legjobb leírást Petőfiről: „Középtermetnél valamivel magasabb alak, sugár növéssel, arányos testtagokkal, fesztelen mozdulattal, sűrű, tömött, felálló, kurta fekete hajjal, melyet jobbkezének ujjaival beszédközben gyakran hátrafelé simított, közép homlok, a két szemöldök közt egynéhány ránc, a mély gondolkodás jele. Szép, rendes, barna szemöldök, csillámló bogár szemek, melyek beszéd közben csillogtak, s midőn lelkesült, vagy költeményeiből szavalt, fényesen ragyogtak. Ez volt arcának legszebb része, ablakai költői lelkének; egy kevéssé a homloknál meggörbült orr, szép kicsi száj, rendes fehér fogakkal; arcának bőre sárgásbarna volt, egynéhány szemlőformájú, még barnább foltocskákkal, ajkai a szokottnál valamivel vastagabbak, jól állt rajtok a mosoly, de a harag, a méltatlankodás, a gúny, a megvetés, a gyűlölet, s a csalódás érzelmeinek nyilvánításai által sajátszerű, majdnem kellemetlen kifejezést vettek fel; gyér, vékony bajusz s állszakáll, világosabb a hajnál, szemöldöknél és szempilláknál, színe a sötétbarnából egy-egy ritka téglaszín által a gesztenyeszínbe ment át, s hosszú nyak. Öltözete: vékony zsinóros fekete attila; históriai inggallérja ráhajtva, sötét – majdnem fekete – szürke pantalon nadrág.”[14]

Petőfi Sándor, 1845 (dagerrotípia, készítette: Egressy Gábor, Petőfi Irodalmi Múzeum (továbbiakban PIM), Ltsz.: F.3702.) A Pesten készült dagerrotípiát Petőfi jegyajándéként adta át Júliának.[15]

Petőfi Sándor atillája, 1840-es évek (gyapjúszövet, pamutzsinór, félselyemszövet, hát hossza: 92 cm, váll szélessége: 40 cm, derék szélessége: 37 cm, PIM Ltsz.: R.62.242.)[16]

Egyes források szerint Petőfi az Aranyszarvas fogadó ablakából pillantotta meg a Térey-ház parkjában sétáló Júliát, aki azonnal felkeltette érdeklődését. A családjával Erdődön lakó Júlia a bál miatt ekkor is, mint mindig nagykárolyi barátnőjénél, Térey Marinál vendégeskedett. Nagykárolyban ugyanis Szerdahelyi Pál ispán beiktatása alkalmából 1846. szeptember 8-án, az Aranyszarvas fogadóban rendezték meg a nobel-bált, ahová Pap Endre féltékeny felesége csak barátai, Ignác és Sándor kíséretében engedte el férjét. Riskó Ignác a bálon mutatta be Petőfi Sándort a csinos lánynak, Júliának, aki rövid társalgás után rögtön elrabolta szívét. A költő nem késlekedett sokat, a bál után a Térey-házban, majd ezt követően Erdődön is felkereste Júliát és szerelmet vallott neki, majd többször levélben és személyesen is megkérte kezét apjától. Szerelmének jelentőségét híven tükrözi az 1847. május 15-én keltezett IV. úti levelének pár sora: „Ez időtől számítom életemet, a világ lételét… azelőtt nem voltam én, nem volt a világ, semmi sem volt; akkor lett a nagy semmiségben a világok milliója és szívemben a szerelem… mindezt Juliskám egy pillantása teremté.”[17] 1846 októberében és a következő évben is gyakran utazott a környékre, hogy láthassa szerelmét, amit Szendrey Ignác nem nézett jó szemmel. Odáig fajultak az események, hogy az apa megtiltotta Petőfinek, hogy találkozzon lányával. Emiatt a költő hosszabb külföldi utazást tervezett, hogy elterelje figyelmét érzelmeiről, de ez végül elmaradt. Eljutott viszont Erdőd környékére és a Hegyaljára 1847 májusában és júniusában a második, és 1847 júliusától szeptemberig a harmadik útja során.

Júlia eleinte naplójának vallott őszintén szerelméről, ugyanakkor kétségeiről, félelmeiről, bizonytalanságáról, kérdéseiről. Mennyire bízhat meg saját érzelmeiben és a férfi érzéseiben? Fellángolás ez csak vagy tartós vonzalom? Sokak előtt ismert volt Petőfi mesterkéletlen modora, lobbanékony természete és vonzalma a női nem iránt. Szerelmi fellángolásai, tüzes, égő, lelkes érzelmei rímekbe szedve a lapok hasábjain váltak olvashatóvá, ami egyértelművé és közismertté tette vonzódásait.[18]

Júlia tisztában volt azzal, hogy a „nő szerelmében a mennyországát nyeri vagy veszti. Élni vagy szeretni nála egy” – ahogy ezt papírra is vetette 1846-ban, Károlyban.[19] Bizonytalanságában talán ezért se nagyon merte még magának sem bevallani érzéseit. A változás szele először 1846. november közepén vált érzékelhetővé írásaiban, amikor azt jegyezte le, hogy felhagy az okoskodással, mert egyre inkább úgy érzi, szerelme növekedik lelkében. „Ha nem szeretem őt, hát miért gondolkozom szüntelen felőle, miért kell sóhajtanom, ha emlékembe előidézem a rövid perceket, mellyeket vele töltöttem”[20] – tanakodott magában. 1847. február 8-án Erdődön írt naplófeljegyzésében már megvallotta szerelmét, ugyanakkor félelmét is: „Oh lásd, így szeretlek én, mint lelkem mennyországát; szeretlek, mint földi üdvösségem teremtőjét. Ha téged nem bírhatnálak: elsötétülne életem, de kínos éjjelét nem vigasztalnák csillagok; a fájdalom széttépné szívemet, és szabadulásért könyörgésem az átok visszapattanó szavai lennének. – Most tudod, mennyire szeretlek, tudod mennyire bírod szívem, lelkem minden érzeményit. De hátha talán elveszti becsét szerelmem már most előtted, mert tettszomjú lelkednek nem kell érte küzdeni… Oh irgalom! mondd, hogy még jobban szeretsz! Küzdj és tégy ezentúl egy szent czélért: a hon javáért!”[21]

Júlia apja, Szendrey Ignác ellenezte a kapcsolatot, de végül az egy év próbaidő letelte után – lánya makacsságának is köszönhetően – elfogadta Petőfit és 1847. május 27-én jegyesek lettek.[22] Erdődön, a várkápolnában házasodott össze a fiatal pár, igaz, a szertartáson csak a tanúk, Júlia anyja és lánytestvére jelent meg. Lauka Gusztáv, a jóbarát így örökítette meg egybekelésüket az utókornak: „az esküvő napjáról a szülőkön kívül kevesen vagy talán senki se tudott. Az erdődi vár kápolnájában 1847. szeptember 8-kán a déli órákban esküdtek egymásnak örök hűséget Petőfi Sándor és Szendrey Júlia. Az esketési szertartást Lauka József uradalmi ügyészségi segéd és Sas Károly mint tanúk jelenlétében, az erdődi jámbor életű tisztelt és szeretett ősz lelkész, Kalos István végezte. Petőfi sodronymű-ezüst-gombos moire-attilában, egészen feketébe volt öltözve, Júlia fehér selyem-ruhát viselt, kebelén thearózsával, fején menyasszony-fátyollal és myrthus-koszorúval… Az esküvő után azonnal kocsira ültek és távozták.”[23]

Petőfi Sándor és Szendrey Júlia házasságának anyakönyvi bejegyzése, 1847. szeptember 8.

[23] Lauka Gusztáv: Petőfi nősülése. Koszorú. A Petőfi-Társaság havi közlönye 1. 1879. 115 – 116.

Schiller-ház, Budapest

A koltói nászút után az ifjú pár együtt látogatta meg Arany Jánost Nagyszalontán, majd Pest felé vették útjukat, ahol a Dohány utcai Schiller-házban, a Nemzeti Színházhoz közel, a Júlia apja által berendezett háromszobás lakás várta őket. A Jókaival közösen bérelt rezidencián a két egybenyíló szobában laktak Petőfiék, míg a konyhán túli helyiség Jókaié volt. Ők hárman társbérletben és aktív szellemi közösségben éltek, esténként együtt teáztak és felolvasták egymásnak az aznap írtakat. Júlia a férjével szép időben sétált és egy hónapban egyszer kétszer színházba is ellátogattak. Ezt az idilli életet szakította félbe az 1848-as márciusi események sora, a forradalom kirobbanása. Petőfi ezt követő utazásai katonáskodásának állomáshelyeihez kapcsolódnak, egészen eltűnésének helyszínéig, Fehéregyházáig. 1849. július 31-én a segesvári csatából menekült a költő, átjutott Fehéregyházán, Héjjasfalva felé igyekezett, ahol utoljára találkoztak vele a szemtanúk.

Petőfi Sándor utazásait összegző térkép.

[1] Petőfi Sándor: Úti jegyzetek, 1845. https://mek.oszk.hu/06100/06125/html/petofiu0001.html
[2] Petőfi Sándor: Úti jegyzetek, 1845; Úti levelek Kerényi Frigyeshez, 1847. https://mek.oszk.hu/06100/06125/html/petofiu0001.html
https://mek.oszk.hu/06100/06125/html/petofiu0002.html
[3] Petőfi Sándor: Úti jegyzetek, 1845. https://mek.oszk.hu/06100/06125/html/petofiu0001.html
[4] 1844 februárjában, 1845-ben és 1847-ben is járt Miskolcon Petőfi. 1845-ben csupán átutazóban fordult meg a városban, két évvel később viszont több időt töltött a településen és környékén. 1847. július 8-án, a Kerényinek címzett tizedik úti levélben számolt be az itt történtekről. Azt írta, hogy dél felé érkeztek Miskolcra, ahol megebédeltek. Étkezés közben kellemes társaság verődött össze, így együtt kirándultak Diósgyőrbe és a Hámor völgyébe, amiről nagy elragadtatással emlékezett meg. A kálvinista iskola igazgatójának, Szabó Gedeonnak a vezetésével a lillafüredi (a mai Szent-Anna) barlangot is megnézték gyertyafény mellett, sőt Petőfi még a nevét is bekarcolta az egyik cseppkőbe.
https://kattatudomanyra.hu/az-irodalom-rejtett-halozatai/petofi200;https://mek.oszk.hu/06100/06125/html/petofiu0001.html; Petőfi Sándor: Úti levelek Kerényi Frigyeshez, 1847. https://mek.oszk.hu/06100/06125/html/petofiu0002.html
[5] Petőfi Sándor: Úti jegyzetek, 1845. https://mek.oszk.hu/06100/06125/html/petofiu0001.html
[6] Uo.
[7] Uo.
[8] Petőfi ekkor már ismert személy, kiadták önálló verseskötetét, illetve különféle lapokban – a Pesti Divatlapban, az Életképekben, a győri Hazánk című lapban – jelentek meg versei, úti levelei és róla készült portrék. https://adt.arcanum.com/hu/search/results/?list=eyJmaWx0ZXJzIjogeyJDT0wiOiBbIkVsZXRrZXBlayJdfSwgInF1ZXJ5IjogInBldFx1MDE1MWZpIn0
https://www.irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/petofi/pselet2.htm
https://epa.oszk.hu/00400/00405/ismerteto.html
[9] Petőfi Sándor: Úti jegyzetek, 1845. https://mek.oszk.hu/06100/06125/html/petofiu0001.html
[10] Uo.
[11] https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/adatbazis/petofi-kozossege/adatlap/103516
[12] Uo.
[13] Molnár József: Petőfi és baráti köre Szatmárban. Petőfi Szatmár megyében. Szabolcs-Szatmári Szemle 1973/1. 35–48.
[14] Molnár József: Petőfi és baráti köre Szatmárban. Petőfi Szatmár megyében. Szabolcs-Szatmári Szemle 1973/1. 45.
[15] https://200petofiszabadon.pim.hu/egressy-gabor-petofi-sandor-dagerrotipia
[16] https://200petofiszabadon.pim.hu/petofi-sandor-atillaja
[17] Petőfi Sándor: Úti levelek Kerényi Frigyeshez, 1847. https://mek.oszk.hu/06100/06125/html/petofiu0002.html
[18] Böszörményi István: Petőfi Losoncon. Honismeret 23./6. (1995.) 69–70.
[19] Buza Péter: Júlia ismeretlen kéziratai. Budapest 39/2. (2016. február) 14.
[20] Szendrey Júlia Erdődön, 1846. november 9-én írt naplóbejegyzése. Szendrey Júlia ismeretlen naplója, levelei és haláloságyán tett vallomása. Közzéteszik és feldolgozták dr. Mikes Lajos és Dernői Kocsis László. Budapest, 1930. 184.
[21] Szendrey Júlia Erdődön, 1847. február 8-án írt naplóbejegyzése. Uo. 189.
[22] Szendrey Júlia Erdődön, 1847. május 27-én írt naplóbejegyzése. Uo. 194.
[23] Lauka Gusztáv: Petőfi nősülése. Koszorú. A Petőfi-Társaság havi közlönye 1. 1879. 115 – 116.

Vámosi Katalin Miskolcon, 1966-ban született. Muzeológus, művészettörténész, művelődési menedzser, a Herman Ottó Múzeum munkatársa. Kutatási területe a 19–20. századi magyar képzőművészet, egyházművészet, művelődéstörténet. Önálló kötetei, szerkesztett könyvei: Zugor Sándor (1923-2002) A színek bűvöletében Budapesten, Rómában, Sárospatakon és New Yorkban (2008); Mazsaroff Miklós (1929-1997); A természet igézetében (2010); Kákóczki Andrással 2014-ben közösen írt kiadvány Lenkey Zoltán (1936-1983) grafikusművészről; Drozsnyik István életmű kötete (2005); Jósvainé Dankó Katalinnal szerkesztett Szent Erzsébet tisztelete című kiállítási katalógus (2007). Legújabb szerkesztői munkája a 2021-ben megjelent Jószay Zsolt szobrászművész munkásságát bemutató kötet.