Mikor merre és miért utazott Petőfi Sándor?

Petőfi Sándor utazásainak főbb állomásai 1845-ben és 1847-ben

Utazásairól 1845-ben és 1847-ben úti jegyzetekben és barátjának, Kerényi Frigyesnek címzett, személyes hangvételű levelekben számolt be.[2] Első útjára 1845. április 1-jén hajnalban indult el a pest-eperjesi társzekérrel pesti és pár – Barabás Miklós festőművészhez magát „lepingáltatni” jött – vidéki költőkollégájával a „Vadászkürt”-ben vígan eltöltött éjszaka után. Gödöllőn, az első megállóhelyen lovakat váltottak és reggeliztek, egyik útitársa felismerte a költőt és felajánlotta számára erszényét Miskolcig, azaz addig fizette helyette kiadásait. A második megállóról, Aszódról Petőfinek rögtön eszébe jutott három esztendei eseménydús iskolai időszaka és életének pár meghatározó mozzanata: „itt kezdtem verseket csinálni, itt voltam először szerelmes és itt akartam először színésszé lenni” – jegyezte le sorait 1845-ben.[3]

Aszódtól Kassáig nem ragadta meg figyelmét különösebben semmi, járt már erre, korábban Miskolcon[4] is megfordult. Érdeklődése Kassára irányult, az első helyre Miskolc után, ahová harmadnap estefelé, uzsonnatájban megérkezett. Mivel az eperjesi szekér csak másnap indult, ezért éjszakára szobát vett ki az egyik fogadóban, de a szálláshely nem nyerte el tetszését. Alvás helyett így inkább útnak eredt a városba szép lányokat keresni, de csak olyanokat látott, „akik föstve vannak címerül imitt-amott a boltok elébe; már ezek oly remekek, hogy Pestre is beillenének, ha a Váci-utcába nem is, de a Váci-útra bizonnyal.”[5] Az egyik színházba is betért, „hol német komédiások remekeltek a kontárkodásban. Én játszottam hatodmagammal Ozorán, Cecén, Szilas-Balháson, Sár-Bogárdon stb., de sohasem nyaggattuk így halálra a művészetet, mint ezek” – fejezte ki kritikáját Petőfi színészi játékukról.[6]

A negyedik nap ködös, hideg hajnalán elindult Kassáról Eperjesre, „a csinos, szép, zajos, vidám, barátságos tekintetű”[7] városba, ahol az első pillanattól kezdve otthon érezte magát és kedves fogadtatásban részesült, egyik este például a tanulóifjúság fáklyás zenével is tisztelgett előtte. Barátjánál, Kerényi Frigyesnél szállt meg és töltött el társaságában, illetve az ott nevelősködő Tompa Mihály társaságában egy boldog hónapot.

Utazásai során éppúgy felkereste a számára fontos embereket, ismerősöket, barátokat, mint a közeli történelmi emlékhelyeket, várromokat, barlangokat, természeti ritkaságokat. Így az Eperjestől egy órányira fekvő Sáros romjához, Rákóczi egykori fészkéhez is ellátogatott és többször kirándult a Tábor-hegyre is. Kerényivel együtt elutazott Lőcsére és Késmárkra – utóbbi helyen a tanítványai által szeretett és tisztelt Hunfalvy Pál professzornál vizitelt és megnézte Thököly várát –, majd másnap a szepesi tizenhat város egyikébe, Iglóra sietett egy patriarchális családhoz, akik meghívták magukhoz, mivel régóta szerették volna megismerni.[8] Olyan jól érezte magát köztük, hogy három hétig időzött náluk. Innen Rozsnyóra szekerezett. Útközben találkozott egy szabóinassal, aki, mint írja: „kapaszkodott kocsim saraglyájába. Eszembe jutott: – mikor én gyalogoltam így Mohácstól Pozsonyig – s még hosszabb utat is, – mily jól esett, ha fölvett mellettem elhaladó szekér, vagyis mily jól esett volna, ha fölvett volna … s fölültetém a gyereket.”[9]

Háromnapos rozsnyói tartózkodása másnapján megnézte Aggteleket, majd utolsó nap a rozsnyói lutheránus lelkésszel Rimaszombatba látogatott. Innen egyenest Pestre kívánt menni, de mivel Adorján Bódi a közeli Kisfaludra, Kubinyi Rudi pedig Várgedébe invitálta, így kedvükért kis kitérőt tett. Nem bánta meg, ugyanis az angol, francia, német, olasz és spanyol irodalom remekeit és csaknem az egész magyar irodalmat magában foglaló Kubinyi-könyvtár nagy tetszésére volt. Várgedéről Losoncra, illetve a salgói és somoskői várromokhoz kirándult

A fürdővel bíró, mulatságos kis városban, Losoncon egy hetet töltött lelkes barátaival és a város kedves leánykáival. Alig érkezett meg, a híresztelések már arról szóltak, hogy házasodik, de „e hírt csak mende-mondának vagyok kénytelen nyilatkoztatni… megnyugtatására mindazon hölgyeinek, kik érettem tán titkon epednek, viszontszerelemből várva földi boldogságukat” – írta kedélyesen tréfálkozó soraiban.[10]

Nem sokat kellett viszont várni a valódi hírre, két év elteltével, 1847. szeptember 8-án Petőfi nősüléséről szóltak a híradások. Feleségét, Szendrey Júliát 1846. szeptember 8-án, erdélyi útja során ismerte meg, ahová az utazást nyár végén, augusztusban kezdte tervezni barátjával, Obernyik Károllyal (1814–1855).[11] Erdélyen kívül Máramaros és Szatmár vámegyét szerették volna bejárni. Szándékukban állt elmenni a kolozsvári országgyűlésre és felkeresni Obernyik írogató régi jó barátait: Szatmárban Pap Endre (1817–1851)[12] ügyvédet, későbbi tanügyi tanácsost és országgyűlési képviselőt, Nagykárolyban Riskó Ignác (1813–1890) megyei aljegyzőt, későbbi főjegyzőt. Időközben a terveket teljesen átírták az események: az országgyűlést elnapolták, mi több, Petőfi szerelemre lobbant, de a megyegyűlésen és a megyebálon azért részt vettek, valamint Pap Endre és Riskó Ignác társaságában is kellemes napokat töltöttek el.[13]

Nagykárolyban elterjedt a hír Petőfi ottlétéről, amiről természetesen Teleki Sándor gróf is értesült ismerősei révén, sőt a nagykárolyi Aranyszarvas vendéglőben vacsora közben asztaltársaságának egyik tagja Haray Viktor be is mutatta a költőnek, akivel ettől kezdve szoros barátságot ápolt. A gróf többszöri hitelezése pénzszűkében lévő barátjának és kastélyának teljes átengedése a mézeshetek idejére kapcsolatuk bizalmas voltáról tanúskodik. A szabadságharc idején együtt szolgáltak és többször találkoztak Bem seregében, majd Petőfi halála után Teleki kegyelettel őrizte tovább emlékét a koltói kastélyában. Kortársai közül ő adta az egyik legjobb leírást Petőfiről: „Középtermetnél valamivel magasabb alak, sugár növéssel, arányos testtagokkal, fesztelen mozdulattal, sűrű, tömött, felálló, kurta fekete hajjal, melyet jobbkezének ujjaival beszédközben gyakran hátrafelé simított, közép homlok, a két szemöldök közt egynéhány ránc, a mély gondolkodás jele. Szép, rendes, barna szemöldök, csillámló bogár szemek, melyek beszéd közben csillogtak, s midőn lelkesült, vagy költeményeiből szavalt, fényesen ragyogtak. Ez volt arcának legszebb része, ablakai költői lelkének; egy kevéssé a homloknál meggörbült orr, szép kicsi száj, rendes fehér fogakkal; arcának bőre sárgásbarna volt, egynéhány szemlőformájú, még barnább foltocskákkal, ajkai a szokottnál valamivel vastagabbak, jól állt rajtok a mosoly, de a harag, a méltatlankodás, a gúny, a megvetés, a gyűlölet, s a csalódás érzelmeinek nyilvánításai által sajátszerű, majdnem kellemetlen kifejezést vettek fel; gyér, vékony bajusz s állszakáll, világosabb a hajnál, szemöldöknél és szempilláknál, színe a sötétbarnából egy-egy ritka téglaszín által a gesztenyeszínbe ment át, s hosszú nyak. Öltözete: vékony zsinóros fekete attila; históriai inggallérja ráhajtva, sötét – majdnem fekete – szürke pantalon nadrág.”[14]