A XXVI. Miskolci Téli Tárlat díjazottja
„Valója már csak foszló érc”
Ismeretlen versek a börtönből, Miskolc, 1956
„Reggel a hóhér mértéket vett rólad,
aztán káromkodott, hogy tévedett,
s felakasztotta a szomszéd zárkából
a fiút, akit tegnap este hoztak,
ki egész éjjel üvöltött, dörömbölt,
hogy élni akar, priccsét leokádta,
s végül elájult, egy vödör vizet
loccsantottak rá, hogy magához térjen,
úgy vonszolták ki az akasztófához,
félaléltan nem vitték lábai,
csend, csak rúgások puffanása hallott.”
Stark István kiállítása a Semmelweis Szalonban
Egyszer, egy szép vagy sem napon,
három igaz költő barát:
a Petőfi, a Kerényi, a Tompa,
megitták a csárda összes borát,
s elmentek egy jósnőhöz rögtön,
íziben, azon nyomban,
Csorba Piroska búcsúztatása
Drága Piroska búcsúzni jöttünk most hozzád, hogy utolsó utadra kísérjünk. Jó anya voltál, jó feleség, jó tanár, jó költő, jó ember, akit mindenki nagyon szeretett, aki csak ismert, és most olyasmit követtél el, amit nehéz, vagy nem is lehet megbocsátani, előre mentél, nagy fájdalmat és veszteséget okoztál.
A szuhakállói temetőben
(in memoriam Csorba Piroska)
Itt dombon sorjáznak
holtak hallgatag házai.
Mi, élők – pedig körben.
Elszorul minden torok…
Hunyt szemed sugarában
fénygyűjtő nyáj:
a völgyben
napimádó kollektorok.
Megőriz Téged e táj,
s a nem múló emlékezet.
Térhálók
Tavaly novembertől Térhálók címmel Csurgai Ferenc, Olajos György, Ponyiczki Szilvia és Tari Gábor utcakiállítása látható cserélődő anyaggal a Demola Egyetemek Közti Kreatív Kulturális Tér üvegportáljaiban a Budafoki út elején, a Gellért tér sarkánál.
A nemzetközi intézményhálózat első magyar megjelenését a hely vezetője, Bacsa László álmodta meg a Budapesti Műszaki Egyetem és Újbuda Önkormányzata segítségével, melynek neve magáért beszél.