63 Megtekintés 18 Perc

Jenciklopédia

             Apolló – Olümposzi fodrász szerszám. Köztudott, hogy az istenek is hiú teremtések, sőt, ők azok csak igazán. Bár az is igaz, hogy az északi istenek többsége nem sokat adott az öltözködésre, némelyik megelégedett egy viseltes vikinggel. Annál kényesebbek voltak a hellén istenek és félistenek. A ránk maradt szobrokat, mozaikokat és rajzokat elnézve, az ötlött fel bennem, hogy komoly fodrászati személyzet kellett ahhoz, hogy még a szakállukat is szabályosan begöndörítsék. Természetesen itt nem Hérára gondolok, hiszen őt kenyérre lehetett kenni. A görögök helyett sokkal inkább illett volna rájuk a göndörök elnevezés.
 

             Árpád – Szemes termény a szemeden. Ez a falusi változat. A népi hiedelem szerint a magyarok honfoglaló vezére onnét kapta a nevét, hogy atyja Álmos, Emese álmát követve, folyton rajta tartotta a szemét a fián. Ami ugye nem is volt olyan könnyű, tekintve, hogy folyton elaludt. Hogy  ezt megakadályozza, először búzaszemekkel támasztotta ki a szemhájait. Amikor aztán elfogyott a búza, árpával váltotta fel, igen ám, de az hegyesebb, mint nemesebb rokona, az egyik beléfúródott a szemhéjába. Amikor fájdalmában felkiáltott a még csecsemő korú fiacskája, a segítségére sietett és nyomban kihúzta azt. A gyereknek annyira megtetszett az árpaszem, hogy nem akarta odaadni az apjának, aki végül azt mondta: Legyen akkor a te árpád! Így kapta a nevét a magyarok legendás honfoglaló vezére. 

             Cseresznyéskert – XIX. századi kertészeti csoda. Az történt ugyanis, hogy bizonyos Csehov nevű elismert nemesítő Magyarországra került meggyfái termőre fordulva cseresznyét produkáltak. Ezen a csodán felbuzdulva kezdte meg termékeny munkáját Iván Vlagyimirovics Micsurin, híresen hírhedt, orosz növénynemesítő. A cár eredetileg azzal bízta meg a tudóst, hogy nemesítsen ki a nyírfából egy olyan növényt, ami vodkát terem. Ez végül nem sikerült neki, de a középkori alkimistákhoz hasonlóan, akik az élet-elixírt kutatták, a kísérletei során számos, érdekes dolgot vitt véghez a róla elnevezett Micsurin-kertben. Komoly tudósok már életében is támadták a szovjet módszereit, a modern genetika pedig bebizonyította, hogy sok mindenben tévedett. Ez a tudományos szemlélet egészen a közelmúltig fennállt, mígnem korunk micsurinizmusa, a gender study, át nem vette a helyét. Iván Vlagyimirovics nagy örömmel hallaná, hogy a biológiai nemek nem léteznek, ugyanakkor a társadalmi és elmeállapoti nemek száma naponta bővül. Azt még ő sem gondolta volna, hogy a fiúgyermekek kasztrációja elhozza számukra a boldogságot, a szüléshez tulajdonképpen nem is szükséges a méh, és az ember az lehet, ami éppen eszébe jut, ebben csak a képzelete szabhat határt. Csehov jól tudta, hogy ő egy író, a történetei, bár mutathatnak hasonlóságot a valósággal, mégiscsak fikciók, viszont Micsurin haláláig meg volt győződve arról, hogy ő egy korszakalkotó tudós. A sírján egy fából készült vörös vaskarika hirdeti, hogy az emberi ostobaság nem ismer korszakhatárokat. 

             Csokor – Smárkorszak. Egy újkeletű magyar közmondás szerint, minden kornak megvan a maga csokja. A legmodernebb változatát a közelmúltban terjesztették ki a falvakra is. A csók egyidős az emberiséggel, bár a hosszú évezredek során óriási változásokon ment keresztül. Tulajdonképpen az orrok összedörzsölése a csók legősibb formája. Később az emberek egyszerűen összeérintették az ajkukat. Ahogy kialakult a kommunikáció, megjelent a nyelves csók. Rengeteg vállfaja alakult ki, mint az atyai, anyai, testvéri, szerelmi, kényszerű stb. A múltszázad második felében, Közép -és Kelet-Európában, például a brezsnyelves volt a divat. A csók célterülete is változó, van, hogy arcra adják, vagy esetleg a szeretett társ fájó testrészére, sokszor előfordul, hogy fenékre, de az már inkább a nyelvészetre tartozik. 

Démon – Olyan misztikus, gonosz alak, aki a valóságban is létezik, de minden eszközzel megpróbálja ezt palástolni. A közhiedelem szerint főként női alakban jelenik, meg, de gender tudósok ezt hevesen cáfolják, hiszen ma már a férfiak is szülhetnek. Egyes történészek szerint Démon, az ókori, egyiptomi mitológiában Ámon testvére és egyben felesége is volt. Jaques Lavorlé, francia régész azt állítja, hogy Ámon és Démon fia volt Pardon, viszont Helmuth Vermuth, német egyiptológus szerint nem volt Pardon. A derék sváb azt állítja, hogy a frigyük gyümölcsét Zsargonnak nevezték, aki nő volt. Később hozzáment Szakhoz, aki az erőt testesítette meg az egyiptomi hiedelemvilágban. 

             Fejtermék   Akinek vaj van a fején, azt el kell kenni! Legalábbis azt tartja egy ősi kekec közmondás. A közmondás is a fej terméke, a gondolat, legalábbis átvitt értelemben, mert az agy is a fej része, még akkor is, ha nincs. Hiszen láttunk már téglákon álló autót, de tudtuk, hogy egykor megvoltak a kerekei, mert különben, hogyan jött volna oda, hiszen a tégla nem kerék? A fej terméke a korpa is, ami fekete ruhára hullva nagy hajcihőt eredményezhet, főleg a nőknél. Mert ugye, aki korpa közé keveredik … 

 

Illemhely  –    A kora-újkori francia, abszolút monarchia idején az udvari etikett szerint a király semmilyen dolgát nem végezhette egyedül. Szó szerint. Reggel, azaz inkább délelőtt, amikor felkelt a fényes tekintetű uralkodó, ujjhegyét vizes edénybe mártva meglögybölte az arcát. Ezután átment egy nagyobb terembe, ahol már várta egy speciális trónus. A pompásan feldíszített trón-ülőszék közepén volt egy kerek lyuk, az alját pedig szemérmesen liliomos kárpittal takarták el az illetéktelen szemek elől. Pedig azokból volt éppen elég. Mert miközben az uralkodó megszabadult a földi lét különböző terheitől, körülötte ott tolongott az egész díszes udvar. Ha esetleg hosszadalmassá vált a dolgok menete, zenekar szórakoztatta a királyt. Bár az is meglehet, hogy az udvarmester így próbálta elpalástolni a sajátos trónolás háttérzörejeit. Később XIV. Lajos, a Napkirály megelégelte ezt az eljárást, és elrendelte, hogy az ilyen alkalmakkor csak a királyi család tagjai, hercegek és egyéb főrendek lehetnek jelen. Így az ezer főnél is nagyobb közönség létszáma száz alá csökkent. Képzelhetik, hogy ez mennyire elkeserítette az udvar népét, amiért megfosztották az efféle királyi mulatságból.
             Más területen is fontos a belek könnyítésére szolgáló helyiség. Az építkezések egyik alapfeltétele az illemhely. Mert ahol bevitel van, ott kivitelnek is kell lennie. Ezt sajnos sok kivitelező nem tartotta és tartja szem előtt. Márpedig ezen a dolgon nem lenne szabad spórolni, mert ha a kényszer nem talál egyenes utat, akkor kerülőutat keres. 
             
Az építőiparban és egyéb robotmunkán az illemhelynek nemcsak könnyítési szerepe van. Bár az ilyen helyek nem éppen higiénikusak, de sokszor a nyugalom kis szigetét jelentik a hajszában. Itt minden téren megkönnyebbülhet a fáradt munkás. Minél nagyobb a hajtás, annál nagyobb az illemhelyek kihasználtsága. Persze, a művezetők sem vakok vagy hülyék. Legalábbis nem ebben az értelemben. Rögtön szemet szúr nekik az illemhelyen végzett alibi-tevékenység. Dolgoztam olyan építkezésen, ahol napi kétszeri WC-használatot engedélyeztek, összesen tíz percig, de volt olyan cég, ahol csak egyet.  A legbrutálisabb az volt, amikor az egyik művezető, aki gyorstalpalóval lett azzá, kijelentette: a WC-használatot a húszperces ebédszünet alatt kell elintézni. Ez főként a vese és prosztata bajokkal küzdő munkásokat érintette érzékenyen, és hozta szó szerint szorult helyzetbe. 
             
Persze, ezek a negatív végletek. Nem mindenütt volt ilyen drasztikus a helyzet. Egy helyütt például, annak rendje és módja szerint, kitelepítették a mozgó toaletteket, az úgynevezett toi-toi-okat. Ezeket következetesen minden csütörtökön ki is ürítették. A bökkenő csak az volt, hogy rendszerint már hétfőn, de legkésőbb kedden mindegyik színültig volt a jóléttel. A pálmát mégiscsak az az eset viszi el, amikor egy teljesen szétbombázott lakást újítottunk fel. Magától értetődik, hogy a WC sem működött. Szerencsére, az utca túloldalán volt egy kocsma, ahová be lehetett menni dologidőben. Igen ám, de az illemhelyet csak a vendégek használhatták. Tehát rendelni kellett valamit. Kávét, adódik az ötlet. De mi van, ha valaki nem szereti a kávét? Akkor üdítőt. És ha cukorbeteg? Ásványvizet. Vesebetegeknek nem ajánlott a túlzott szénsav miatt. Maradt tehát a sör. Ami máris előrevetíti az újabb vécéhasználatot. Az pedig már önmagában is szálka a főnök szemében, ha munkaidőben egy munkás kocsmába jár; ha napjában ötször, már több mint vérlázító… 
             
Az utóbbiakból nyilván kiderült, nem kell a melósokat félteni. Ők sem mennek a szomszédba egy kis furfangért. Legfeljebb gyorsítóért. A főnök-melós kapcsolat egy  röplabdamérkőzéshez hasonlítható. Az egyik csapat kitervel egy jó támadó alakzatot, a másik igyekszik kitalálni a megfelelő, védekezési harcmodort. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy az erő a főnökkel van. Az igazság pedig a melóssal, de csak azért, mert be van kötve a szeme. 

             Irónia – Mitikus ország, olyan, mint Atlantisz vagy Lemuria. A legenda szerint ez egy magasan fejlett ország volt, amelynek lakói, az írástudók, társadalmi egyenlőségben, békében és erkölcsi magaslatokban éltek. Az általános jólét mégsem elégített ki mindenkit, voltak, akik többre vágytak, kitűnni, uralkodni szerettek volna, vagy csak egyszerűen elnyomni másokat. A zugólódást, elégedetlenséget a kormányzat még nagyobb jóléttel akarta lecsendesíteni, ami nem sikerült. Egyes csoportok, az úgynevezett irodalmárok, fellázadtak, ami általános zűrzavart okozott, és végül Irónia vesztét okozta. A legendás ország darabjaira hullott. Napjainkban már azok is kevesen vannak, akik még emlékeznek rá. Az írástudók, az írogatók és a legveszélyesebb elemek, a költők napjainkban különböző államalakulatokban, formációkban élnek. Rengeteg feudális kiskirályság, despotikus közösség, szekértábor, virtuális törzsszövetség stb. tenyészik világszerte. Ma már mindenki ír, azok is, akik nem tudnak. Sőt, főként azok. 

Lengyel János író, újságíró, történész. 1973-ban született Beregszászon, Kárpátalján. A Magyar Újságírók Közössége elnökségi tagja. A Magyar Múzsa című folyóirat és az Art'húr Irodalmi Kávéház szerkesztője. A Kárpátalja című hetilap rovatvezetője. Eddig 13 kötete jelent meg.