113 Megtekintés 14 Perc

Költészet és mítosz él a „Felhőkbe nyúló bérceken”

Tompa Mihály népregéi

Tompa Mihály népregéi

Emlékezet és felejtés. A Tompa Mihály költői szavát feledő utókorban őt idézni nehéz. A meseszerű népregék versei, mint rab madár a kalitkában, elfeledett könyvespolcok mélyén, internetes portálokon elvétve fellelhetők. Tompa Mihály költészete az irodalmi helytörténeten és a kulturális tájtörténeten túli területeken is figyelmet érdemel. A régies szövegek megértéséhez ki kell nyitnunk az említett kalitka ajtaját.
          Kinek van kulcsa ehhez a kalitkához? Kerecsényi Dezső Tompa Mihály: Népregék, Virágregék című sajtó alá rendezett bevezetőjében írja:„Ezzel a kötettel az olvasó Tompa Mihálynak azokat a költeményeit kapja kezébe, melyek a költő hírnevét annak idején megalapították. Különösen áll ez a Népregék és mondák 1846-ban megjelent kötetére. Az addig egy-egy folyóiratban kisebb veseivel meg-megjelenő költőnek ezzel hatalmas közönségsikerben lett része.”[1]
          Kerecsényi Dezső irodalomtörténész, az eredeti megjelenést követő közel száz év távlatában, Tompa Mihály népregéiről tett fontos megállapítást:„Valójában már népregéiben is több volt, mint egyszerűen valamilyen népi mondának az elbeszélése. Emberi igazságok, erkölcsi tartalmak rejtőznek az elbeszélés mögött.” [2]
          Tompa Mihály népregéi, halhatatlan irodalmi művek. Néha megfeledkezünk ezekről, de aztán következik az újrafelfedezés öröme. Népregéit olvasva szinte mesevilágba lépünk. Tompa Mihály a Kárpátok tájaira repít, a természet szépségeivel, a hazáját szerető ember szívét megdobogtatva mesél. „Forrása nincsen, s nem apad ki” – írja a Márta könnye című regében. Forrás nélküli, mégis tiszta tava a léleknek, a hűség könnye, hisz a hűség maga a forrás.
          Tompa Mihály költészete sem tud kiapadni. Mai olvasatban, évszázadok távlatából, a régies szöveghatás mellet, az értő olvasás megmelengeti és megindítja a szívet. Sejtelmes múlandóság, a halász-regében Tompa tollával, Karád szájából, mesével álmodó olvasóvá válhatunk mi is, miközben „Körül a táj az éjben elmerült;” A halász és aranyhal meséjében. A történetfolyamban a magyar táj, a Tisza és Duna, Buda, a király és alattvaló, a múlt és jövő rajzolódik elénk. Elbeszélő, népies költészete korának új irodalmi iránya. Az általános emberi sajátosságokat, a népmesei elemek újromantikus jellegű megjelenésével ábrázolja.
          „Mind a mondák, mind a regék a természet csodás jelenségeit tárgyalják; amazokban Tompa a néphagyományokból, a népköltészet motívumaiból indul ki s a népmondaalkotó hit sugalmát követi, de a saját költői leleményével új alakba önti, legtöbbször egészen újra alkotja a népmondai anyagot. Emezekben szintén a természet tüneményeit magyarázza, bizonyos tündéries légkörbe állítja, de egészen saját képzelete után.” [3] – írta Váczy János, Tompa Mihály életrajzíró monográfusa. Tompa Mihály fantáziája szárnyalt, az újjászületett műköltészet, a népies irány képviselőjeként vált sikeressé.
          Tompa Mihály regevilága őserővel vonz magához. A magyar történelemből vett, a népköltészet erejével megírt regék, a mondai és népmesei elemek fehér lélekvászonra hímzett színes világa engem már régen elvarázsolt. Tompa tündérei, hegyi szellemei, történelmi színhelyeken a természeti jelenségek versbe szőtt meséin, a képzeletem szárnyán tovább gondolt történetek bűvöletében szeretek elmerülni. Az építő képzelet így alkot újat, vagy csak Ovidius nyomán átváltozik.
          Tompa Mihály rege- és mesekultúrája olyan kivételes szellemi környezetvilág, ami olvasmányként képes a mai szociális képességek fejlesztésére is. A regék filozófiája, ha nevezhetem így, tanít, hitet és erőt ad. „Általában e regékben a csodálatos elem többször művészi igazsággal nyilatkozik a mese szálainak bogozásában s megoldásában.” – írja Váczy János. Számomra ezt azt jelenti, hogy egy olyan rege- és mesevilágba jutunk, ahol lehetőségünk van megtalálni a saját utunk, és ha ezt felfedeztük, azzá az emberré válhatunk, aki mi magunk valójában vagyunk. A regék, mondák és mesék erejével saját lelkünket vértezzük fel, nem engedjük érzelmi kilátástalanságba sodródni az életünk. Identitásunk szellemének bennünk rejlő erejét tudjuk felszínre hozni. Az élet legnagyobb kihívása, saját lelkünk magunkra öltése.
          Tompa Mihálynak a Népregék megjelenése sikert és ismertséget hozott, de a költő nem tudott a fővárosban élni. A természet közelségét kereste. A költészet határtalan gondolkodást igényel. A természet közelségének hiánya lelki teher. Tompa Mihály egyik verséből az első versszakot a régi helyesírás szerint idézem. A természet életközösségének ökoszisztémájával szimbiózisban élő költő érzésvilága Előhang című versében így nyilatkozott meg:

„Szent természet! dajkálkodó anyám,
Szeretlek én kimondhatatlanul!
Gyönyör s megnyugvás lelke száll reám,
Lombod, virágod ha sarjad, ha hull.
Tanulni menvén hozzád: megjövök
Édes kincsekkel, mint a fürge méh,
Megkönnyebbűlök karjaid között,
Ha szivem bú, szemem köny terhelé.”

          A költő verseiből az életünk kihívásaira, kérdéseire válaszokat adó Népregék, Virágregék megismerésére szeretném ösztönözni az olvasót. Kívánva, hogy találja meg és emelt fővel és büszkén járja a természetre odafigyelés által kapott, a múltból táplált, de a jövőre koncentrált saját útját.
          Váczy János így jellemezte Tompa Mihály természeti harmóniára hangolt életvitelét:„A nagy természet keblén háborítatlanul éli napjait. Korán, az énekes madárral kél, bejárja az illatos rétet, hallgatja a vadgalambok búgását a fölélénkült kedéllyel kis kertjébe tér, szemügyre veszi virágait, oltogatja, öntözgeti s kúszó indáit igazgatja. Majd méhesét gondozza s ezer apró foglalkozása után magányába tér s lantját pengeti. Kedves költőit is előveszi s azon kapja magát, hogy költői álmai tündérképeket szőnek, miközben a hazavonuló nyáj méla kolompja fölveri ábrándozásaiból.” [4]
          Tompa Mihály népregéi mellett virágregéinek népszerűsége is töretlen volt a maga idejében. Műveiben a virágok az emberi jellemek megszemélyesítői. A virágregék tarka és bűbájos költői képei, a személyiségjegyek felfedezésének titkai, a természet közeliségét vizsgáló pedagógia, pszichológia, szociológia és az irodalomtörténeti biopoétikai kutatás érdeklődési körébe kerülhetnek. A Tompa Mihály – féle virágregékről Tompa-idézetet hordozó „Szellemem mosolyogni láthat” címmel esszét fogok írni, a természet iránti szeretetet, a regékbe foglalt elmúlás képeit emelem ki és az irodalmi tájmítosz képződés jelenségére is figyelmet fordítok. A helytörténeti tudatban Tompa Mihály emlékezete jelen van.
          Kerecsényi Dezső írta:„Költészete drága örökségünk ma is. Illő, hogy hűségesen megtartsuk és méltóképpen megbecsüljük.” [5] Tompa Mihály költészetéhez kinek van kulcsa? A bevezetőben feltett kérdésemre a válasz: a kulcs az olvasónál van.

[1] Kerecsényi Dezső (szerk., sa. r.): Tompa Mihály: Népregék, Virágregék. Budapest, Magyar Népművelők Társasága, 1941. 3.
[2] Kerecsényi Dezső:  i.m.  1941. 6.
[3] Váczy János: Tompa Mihály életrajza.  Budapest, A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, 1913. 73.
[4] Váczy János: i.m. 1913. 30.
[5] Kerecsényi Dezső i.m. 1941. 7.

Deák Mária 1971-ben született, Dorogon. Az Esztergomi Tanítóképző Főiskola Vitéz János Karán, és a szegedi SZTE-BTK-n szerzett diplomát. A Berda József Kör alapító elnöke. A Gerecsében él, szociálpedagógus, integrál szemléletű mentálhigiénés szakember. A Holnap Magazin és az Irodalmi Rádió alkotóközösségének tagja. Kötöny vére címmel onlájn megjelent kötete büszkén vallott kun identitásáról szól. (Kötöny vére című netkötet online olvasható, MEK oldaláról letölthető.)