200 Megtekintés 11 Perc

Kötődések

Kiállítás a nyíregyházi Pál Gyula Teremben

Kiállítás a nyíregyházi Pál Gyula teremben

Egy figyelemreméltó kiállítás nyílt meg 2023. november 24-én, Nyíregyházán a Pál Gyula Teremben. (A kiállítás 2024. január 20-án zárult, de a műveket érdemes újra áttanulmányozni.) A tárlatot Jánosi Zoltán irodalomtörténész nyitotta meg, aki szépen rávilágított a KÖTŐDÉSEK közös mozzanataira és a kiállítók egyéni képi világára.
Felmerül a kérdés: Miképpen jött létre ez a tárlat, s miért éppen ezeket az alkotókat kérték fel? A KÖTŐDÉS veresfonalán miképpen lehet elindulnunk? A kiállítás létrejötte és megvalósulása egyértelműen egy személy érdeme. Fazekas Balogh István, közismertebb nevén: Figaró Zeusz-agyából pattant ki az ötlet, hogy mi lenne, ha Nyíregyházához kötődő élő és holt barátait összehozná egy kiállítás alkalmából? Mivel elég széles a baráti kör, s 70 éves kor után az ember számára: „egyre értékesebbé válik a múlt” (Babits Mihályt idézve), ezért ilyen kiállítás, kötődés: lelki támaszt, illetve lelki feltöltődést nyújthat számunkra.
Mégis, milyen kötődésről eshet szó? Azon kívül, hogy szinte mindannyian tanulmányokat végeztünk hajdan a Bessenyei György főiskolán, nemcsak rajz szakon. Az első kérdéskör így hangzik: mi az az alap: szakmai-lelki-szellemi értelemben, ami közös bennünk, s ki-ki miképpen indult el a maga útján?
A második kérdéskör így hangzik: mivel térben és időben eléggé távol kerültünk egymástól egyéni-szakmai életútjaink során, mi az a közös emlék, amit mindannyian felidézünk magunkban?
A harmadik kérdés valójában felszólítás: nemcsak a születésnapokon, s barátaink temetése után kell számadást végeznünk; hanem most is, magunk és egymás alkotásait szemlélve. Milyen úton indultunk el akkor Nyíregyházáról, s milyen úton haladtak tovább idősebb és fiatalabb sorstársaink, barátaink? Itt a lehetőség a számvetésre.
A második kérdés már most megválaszolható. Sokunk számára meghatározó élmény volt 1975 tavaszán a főiskola MOZAIK Termében látott színi előadás, melynek címe: Aki meg akart gyógyulni – Leprások (Buzzati novellája nyomán készült produkció. Rendezője: Figaró, a szövegkönyvet én írtam). Mintha együtt lélegzett volna az akkori nézők-hallgatók nagyrésze. Ilyen együtt lélek-zésben azóta sem volt részem.
Nézzük meg együtt újra a kiállítást! A bejárattól jobbra induljunk el, az óramutató járásával ellentétes irányban.
A tárlat Vass Tibor két portréfotójával indul. A képeken a közelmúlt irodalmi életének két meghatározó egyénisége látható: Jókai Anna és Oláh János.
A következő művek üdítő hatásúak: Molnár Irén igazi kolorista. (Már főiskolás koromban csodáltam képeit.) A könnyed, gyors ecsetjárás, a tiszta- friss impresszió, különösen a meleg színek csengése valóban gyógyító hatású.
Ezután Molnár Gábor barnákkal és szürkékkel megfestett fatörzse látható, mely férfias őserőt és szomorúságot sugároz.
Makkai László expresszív, élénk színekkel megfestett képei viszont a küzdelem színjátékába vezetnek bennünket.
Papp D. Tibor kollázsa elgondolkodtató. A jobb alsó sarokból a bal felső sarokba irányuló diagonális erővonal a napba nézés tragikumát sejteti.
Varga Ágnes tájképei viszont panteisztikus életerőt sugároznak. (Az Ő képeit is már a főiskolai években megcsodáltam.) A színgazdagságban, az áramlásban, az ecsetvonások lendületében a női érzékenység is megnyilvánul.
Fekete János barnái – szürkéi az alföldi festészet tradícióit követik. Számomra a Tiszántúl légkörét keltik életre.
Gajdán Zsuzsa a XX. századi festészet egyik legizgalmasabb technikáját alkalmazza. A festékcsurgatással jut el a véletlentől a szükségszerűségig. Jelen esetben egy tüzes vertikális erőtérig.
Homonna György viszont az ujjnyomatok útján halad a digitális nyomhatás misztériumáig.
Kiss Sándor monokromatikus stúdiuma bensőséges miliőt sugall, egyben idézi a 70-es évek atmoszféráját.
Kormos Éva rendkívül érzékeny, cizellált akvarellje ellenpontot képez az én kemény konstruktív- expresszív képeimmel szemben. Kormos Éva kompozíciója olyan, mint egy szép lélekzetvétel.
Barabás Katalin vegyes technikával készült képén nyitott mély-tér jön létre. A föld és az ég komplementer egységét érzékeljük.
Boros Miklós festőkéssel modellált kompozícióiból pedig plasztikai őserő sugárzik. A négy őselem s a kemény és lágy formaelemek egysége szépen érvényesül.
Lovas Tibor Kiérlelt grafikai stílusában a dinamikus vonalszövedékek vitális formakapcsolódásra utalnak.
Kozma Kokó István képein az irónia és a világbavetettség egysége érvényesül.
Küzmös Enikő kompozícióin pedig a felületi érzékenység különös módon hat meg bennünket. Mintha az epidermiszbe vetülnének a belső történések.
Antall István körplasztikáján egyszerre van jelen a megmunkálatlan kőben rejlő őserő és az ember által épített emlékmű-piramis. (A Leprások előadásának szellemét idézi.)
Fazekas Balogh István komputer-grafikáin és térbeli konstrukcióin a geometriai formák sajátos vizuális logika szerint épülnek fel. Ezek valójában külső és belső építészeti térben elhelyezhető murális alkotások modelljei. Az alkotó tudatosan él az aranymetszési arányok és a komplementer színek ellentétében rejlő kifejezési lehetőségekkel. Színes síkkompozíciói üvegablakterveknek is felfoghatók. A térbeli konstrukció árnyékvariációi pedig különös élményt nyújtanak.
Székhelyi Edith kozmikus képi világában a jellé redukált tárgyak transzcendens síkjellegű térben lebegnek. A felületek textúrájában és színértékeiben sajátos kifejezési erő rejlik.
A kiállítás rendkívül gazdag, változatos képi világa a mai képzőművészeti életünk legmeghatározóbb stílusirányzatait reprezentálja. Az impressziókra, az improvizációkra, s a különös kompozíciós megoldásokra is találunk szép példákat. Érdemes dialógust folytatni és barátságot kötni az itt látott műalkotásokkal.

Kötődés meghívó

Sipos Endre 1951-ben született Békéscsabán. Festőművész, tanár, művészetfilozófus. 1970-75 között az egri Tanárképző Főiskola biológia-rajz szakán, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar filozófia szakán tanult. 1972-től rendszeresen szerepel kiállításokon grafikáival és festményeivel. Az 1983-tól működő Fővárosi Rajztanári Stúdió alapítója. 1988-tól vezeti a Fővárosi Képző- és Iparművészeti Diákbiennálét. 1994-től alapítója és vezetője az ARTŐR művésztanár csoportnak. Kezdeményezője, patronálója, művészeti írója, majd 1996-tól tagja a Művésztanár Társaságnak és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Bakonyi Mihály mellett vezetője volt a Fővárosi Festő és Képépítő Stúdiónak is. Bráda Tibor mellett aktív résztvevője volt a Magyar Festészet Napja rendezvényeinek. 2012-ig a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban tanított. Az ELTE múzeumpedagógus képzésben előbb óraadó, majd művészeti tanszékvezető lett. Nyugdíjasként is rendszeresen tart művészetpedagógiai, művészetfilozófiai és erkölcsi nevelésről szóló előadásokat, továbbá kiállításmegnyitókat a Józsefvárosi Galériában és a SOTE Semmelweis Szalonban. Huszonöt évig a fővarosban rajz szakfelügyelői, illetve vezető szaktanácsadói feladatkört látott el. A Trianoni Szemle szerkesztője. 2018-ban megjelent kötete: A festészeti műelemzés alapkérdései. A vertikális műelemzés módszertana, Flaccus Kiadó, Budapest.