Kiállítás a nyíregyházi Pál Gyula teremben
Egy figyelemreméltó kiállítás nyílt meg 2023. november 24-én, Nyíregyházán a Pál Gyula Teremben. (A kiállítás 2024. január 20-án zárult, de a műveket érdemes újra áttanulmányozni.) A tárlatot Jánosi Zoltán irodalomtörténész nyitotta meg, aki szépen rávilágított a KÖTŐDÉSEK közös mozzanataira és a kiállítók egyéni képi világára.
Felmerül a kérdés: Miképpen jött létre ez a tárlat, s miért éppen ezeket az alkotókat kérték fel? A KÖTŐDÉS veresfonalán miképpen lehet elindulnunk? A kiállítás létrejötte és megvalósulása egyértelműen egy személy érdeme. Fazekas Balogh István, közismertebb nevén: Figaró Zeusz-agyából pattant ki az ötlet, hogy mi lenne, ha Nyíregyházához kötődő élő és holt barátait összehozná egy kiállítás alkalmából? Mivel elég széles a baráti kör, s 70 éves kor után az ember számára: „egyre értékesebbé válik a múlt” (Babits Mihályt idézve), ezért ilyen kiállítás, kötődés: lelki támaszt, illetve lelki feltöltődést nyújthat számunkra.
Mégis, milyen kötődésről eshet szó? Azon kívül, hogy szinte mindannyian tanulmányokat végeztünk hajdan a Bessenyei György főiskolán, nemcsak rajz szakon. Az első kérdéskör így hangzik: mi az az alap: szakmai-lelki-szellemi értelemben, ami közös bennünk, s ki-ki miképpen indult el a maga útján?
A második kérdéskör így hangzik: mivel térben és időben eléggé távol kerültünk egymástól egyéni-szakmai életútjaink során, mi az a közös emlék, amit mindannyian felidézünk magunkban?
A harmadik kérdés valójában felszólítás: nemcsak a születésnapokon, s barátaink temetése után kell számadást végeznünk; hanem most is, magunk és egymás alkotásait szemlélve. Milyen úton indultunk el akkor Nyíregyházáról, s milyen úton haladtak tovább idősebb és fiatalabb sorstársaink, barátaink? Itt a lehetőség a számvetésre.
A második kérdés már most megválaszolható. Sokunk számára meghatározó élmény volt 1975 tavaszán a főiskola MOZAIK Termében látott színi előadás, melynek címe: Aki meg akart gyógyulni – Leprások (Buzzati novellája nyomán készült produkció. Rendezője: Figaró, a szövegkönyvet én írtam). Mintha együtt lélegzett volna az akkori nézők-hallgatók nagyrésze. Ilyen együtt lélek-zésben azóta sem volt részem.
Nézzük meg együtt újra a kiállítást! A bejárattól jobbra induljunk el, az óramutató járásával ellentétes irányban.
A tárlat Vass Tibor két portréfotójával indul. A képeken a közelmúlt irodalmi életének két meghatározó egyénisége látható: Jókai Anna és Oláh János.
A következő művek üdítő hatásúak: Molnár Irén igazi kolorista. (Már főiskolás koromban csodáltam képeit.) A könnyed, gyors ecsetjárás, a tiszta- friss impresszió, különösen a meleg színek csengése valóban gyógyító hatású.
Ezután Molnár Gábor barnákkal és szürkékkel megfestett fatörzse látható, mely férfias őserőt és szomorúságot sugároz.
Makkai László expresszív, élénk színekkel megfestett képei viszont a küzdelem színjátékába vezetnek bennünket.
Papp D. Tibor kollázsa elgondolkodtató. A jobb alsó sarokból a bal felső sarokba irányuló diagonális erővonal a napba nézés tragikumát sejteti.
Varga Ágnes tájképei viszont panteisztikus életerőt sugároznak. (Az Ő képeit is már a főiskolai években megcsodáltam.) A színgazdagságban, az áramlásban, az ecsetvonások lendületében a női érzékenység is megnyilvánul.
Fekete János barnái – szürkéi az alföldi festészet tradícióit követik. Számomra a Tiszántúl légkörét keltik életre.
Gajdán Zsuzsa a XX. századi festészet egyik legizgalmasabb technikáját alkalmazza. A festékcsurgatással jut el a véletlentől a szükségszerűségig. Jelen esetben egy tüzes vertikális erőtérig.
Homonna György viszont az ujjnyomatok útján halad a digitális nyomhatás misztériumáig.
Kiss Sándor monokromatikus stúdiuma bensőséges miliőt sugall, egyben idézi a 70-es évek atmoszféráját.
Kormos Éva rendkívül érzékeny, cizellált akvarellje ellenpontot képez az én kemény konstruktív- expresszív képeimmel szemben. Kormos Éva kompozíciója olyan, mint egy szép lélekzetvétel.
Barabás Katalin vegyes technikával készült képén nyitott mély-tér jön létre. A föld és az ég komplementer egységét érzékeljük.
Boros Miklós festőkéssel modellált kompozícióiból pedig plasztikai őserő sugárzik. A négy őselem s a kemény és lágy formaelemek egysége szépen érvényesül.
Lovas Tibor Kiérlelt grafikai stílusában a dinamikus vonalszövedékek vitális formakapcsolódásra utalnak.
Kozma Kokó István képein az irónia és a világbavetettség egysége érvényesül.
Küzmös Enikő kompozícióin pedig a felületi érzékenység különös módon hat meg bennünket. Mintha az epidermiszbe vetülnének a belső történések.
Antall István körplasztikáján egyszerre van jelen a megmunkálatlan kőben rejlő őserő és az ember által épített emlékmű-piramis. (A Leprások előadásának szellemét idézi.)
Fazekas Balogh István komputer-grafikáin és térbeli konstrukcióin a geometriai formák sajátos vizuális logika szerint épülnek fel. Ezek valójában külső és belső építészeti térben elhelyezhető murális alkotások modelljei. Az alkotó tudatosan él az aranymetszési arányok és a komplementer színek ellentétében rejlő kifejezési lehetőségekkel. Színes síkkompozíciói üvegablakterveknek is felfoghatók. A térbeli konstrukció árnyékvariációi pedig különös élményt nyújtanak.
Székhelyi Edith kozmikus képi világában a jellé redukált tárgyak transzcendens síkjellegű térben lebegnek. A felületek textúrájában és színértékeiben sajátos kifejezési erő rejlik.
A kiállítás rendkívül gazdag, változatos képi világa a mai képzőművészeti életünk legmeghatározóbb stílusirányzatait reprezentálja. Az impressziókra, az improvizációkra, s a különös kompozíciós megoldásokra is találunk szép példákat. Érdemes dialógust folytatni és barátságot kötni az itt látott műalkotásokkal.
