47 Megtekintés 2 mp

A szuhakállói temetőben

(in memoriam Csorba Piroska)

Itt dombon sorjáznak
holtak hallgatag házai.
Mi, élők – pedig körben.
Elszorul minden torok…
Hunyt szemed sugarában
fénygyűjtő nyáj:
a völgyben
napimádó kollektorok.
Megőriz Téged e táj,
s a nem múló emlékezet.
Téged, aki csak tette a dolgát,
kinek meggyóni nincs mit,
mert csak szolgált,
sohasem vétkezett.
Milyen, ha van, a feltámadás?
– kérded…
Nem tudom, mert arra még
kész talány, ama bizonyos
könny, szó és vegyszer.
Tudd: műveid túlélnek,
bár mi, szócséplők is
követünk majd…
És (minden bizonnyal)
a néma temetők is meghalnak.
Valamikor, egyszer.

(Miskolc, 1951) jogász, metallurgus, öntő üzemmérnök. Verseket és prózát ír; könyveket szerkeszt, illusztrál, azok kiadója (Herendi 2004 Kiadó). Önálló kötetei: Sárkányrepülés selyemfonálon (versek, 2009), GriMaszk (versek a színházról, Kaján Tibor színészkarikatúráival, 2010), Kacsatoll (állatversek, 2011). A Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Társaság tagja.