222 Megtekintés 10 Perc

Erdei Kak

ad notam Tompa plusz Petőfi
( ­– a hely szelleme, a történelem előnytelen ismétlődése a párhuzamos valóságban –)

Történt, ahogy történnie kellett. A két író meghívást kapott a harmadiktól, akinek otthonában újabb két irodalmár csatlakozott a társasághoz. Első dolguk volt, hogy a házigazda vendégszeretetét élvezve gyorsan és keményen berúgtak annak kimeríthetetlen tartalékokkal bíró pincéjében. Az egyik, távolról érkezett vendég, aki voltaképpen nem is volt poéta, (de nevezzük Poéta 2.– P2) hanem sokkal inkább muzsikus, és egy kicsit talán zeneszerző is, batmofóbiája, a lépcsőktől való félelme folytán nem merészkedett le a pince grádicsain, de jólelkű lírikus barátai bőven hoztak fel neki a teraszra a hűvösön tárolt italokból. P2 masszív alkoholista volt, nem ártott meg neki az égetett szesz – gyakorlat teszi a mestert – de nem így P1, vagyis Poéta 1, aki ténylegesen költő volt, ráadásul a tanult (képzett) fajtából, ő ritkán és mértékkel ivott, de az Erdei Kakban a többiek példáját követve elkapatta magát. Legszívesebben már lehevert volna egy kis időre, ám várt rá(juk) az esti program, bemutatkozó és felolvasó est a Városi Kaszinóban.
            Kora délután el is indultak, és el is jutottak – az első italmérésig. Ott kényelmesen utánatöltöttek a délelőtti adagnak, ami a meghívójukon, egyben házigazdájukon is kifogott. Egyre erősködött, hogy a Kaszinóba vezető sétájuk során feltétlenül fel kell keresnie a társaságnak a neje munkahelyét, ami természetesnek tűnt, hadd ismerkedjen össze a hölgy a vendégekkel. De mit ad Isten! A hitves irodájában akadt egy heverő, bizonyára azok számára, akiket hasonlóan megvisel az utazás, mint amilyen kimerült állapotba került a házigazda, így a hitves egyetlen szóval se korholta hites urát, amikor ledőlt a pamlagra és nyomban elaludt. A többiek se rosszallották, még P1 is magához tért az ivóban elfogyasztott gyomorkeserűk és seritalok hatására. A vendéglátó ébredését követően eljutottak a bemutatkozásunk színhelyére. Már népes közönség várta az eseményt a teremben, és a sajtó képviselői is ott nyüzsögtek. Szerencsére nem ismerték a társaságot, annyit meg nem ért meg az esemény, hogy utánanézzenek, kifélék a jöttmentek, így csupán a házigazdának tettek fel kérdéseket, ő meg úgy vágta a válaszait, mintha akkor lépett volna ki a törökfürdőből. (P2, lévén maga is firkász, eleve felkészült volt a hírlapírókkal való találkozásra, kérdezhettek tőle bármit, bármikor, ő a natúr joghurt hatását magyarázta el a hangyák szaporodására, félbeszakíthatatlanul és cáfolhatatlan hatással.)
            A pódiumra kitett asztalnál P2 merő óvatosságból P1 mellé ült, ami bölcs gondolatnak bizonyult, ugyanis a műsor során P1 többször pánikszerűen elaludt, és ha nincs mellette hűséges útitársa, vagy a horkolásával rökönyítette volna meg a közönséget, vagy lefordul az asztal mellől. P2 folyamatosan, de diszkréten figyelte, és amikor erőt vett költőtársán Hüpnosz álomisten késztetése, és P1 úgy csúszott át az ébrenlétből az álomba, mint más a kómából a halálba, megrángatta kézujjait, vagy megbökte a combját. Ezen gesztusait jótékonyan eltakarta az asztalterítő. P1, midőn rá került a sor a bemutatkozás alatt, összeszedetten, retorikailag kifogástalanul számolt be munkájáról, magáról, majd amikor visszavették tőle a szót, újra rohamtempóval elaludt. Szerencsére volt még történés a pódiumon, így a lazító költő nem keltett feltűnést. P2 a tapasztaltak nyomán úgy gondolta, ha egyszer ideje engedi, megvizsgálja, hogy a lírai költők mind úgy beszélnek-e részegen, mintha józanok lennének, vagy ha józanok, akkor is részegként nyilvánulnak meg. De eddig nem akadt ideje ennek az alkotás-lélektani kérdésnek a körbejárására.
            Botrány nélkül zárult a bemutatkozás a Nemzeti Kaszinóban, sőt, a várost is sikerült feltűnés nélkül maguk mögött hagyni. Irány az Erdei Kak! A ház úrnője pazar lakomával várta a társaságot, a tésztasalátája mindenki tetszését egyértelműen elnyerte, mit elnyerte: kivívta!, és ott voltak az elmaradhatatlan italhegyek (ha ez a kifejezés nem lenne képzavar, egyenesen oximoron, gondolta P2). Ment a buli hajnalhasadtáig, lassan mindenki újra lerészegedett, majd újra kijózanodott. A költői verseny természetesen elmaradt. A házigazda megmutatta lakhelyüket, ahol az éjszaka (a hajnal) hátramaradó részét tölthették. Az volt az igazi Erdei Kak! Csakhogy a két vendégpoéta semmire se emlékezett később a Kakhelyükről, mély, álomtalan alvással kezdték az újabb napot.
            A házigazda reggel nem volt rest, a másik két vendége már távozott, így fölébresztette az Erdei Kakban regenerálódó poétákat, hogy bemenjenek a városba reggelizni. Persze italozás lett belőle, de P1 keményen ellenállt a kísértésnek, már a hazavezető úton törte a fejét. A vendégségbe tartva ugyanis eltévedtek, aminek ugyan nem lett kellemetlen következménye, kóboroltak egy órácskát a folyó menti erdőben, ám nem szerette volna, hogy ez a malőr megismétlődjön visszaútjuk során. Így ivás helyett inkább falatozott, és elhárította a költői versengés újból felmerült lehetőségét. Ha erre a megmérettetésre sor került volna, házigazdájuk kenterbe veri őket, hiszen ő volt az Erdei Kak ura és parancsolója. Meg az ihletett poéta.
            Már magasan járt a nap a művész urak feje fölött, amikor a két vendég elindult hazafelé. P2 rábízta magát P1 józanságára, de volt egy kikötése: álljanak meg egy fogadónál, ahol finom pacalpörköltet készítenek. P1-nek nem volt kifogása ellene.

Esszéíró, kritikus, prózaíró. 1957. március 1-jén született Bácskossuthfalván (Stara Moravica), a korábbi Jugoszláviában. 1980-tól Zomborban (ma:Szerbia) él. Legutóbbi kötete: Ami átjön – magyar olvasókönyv (2011), legutóbbi díja: Székely Bicskarend (2012). Rendes tagja a Magyar Művészeti Akadémiának (2005). Írásai 15 önálló kötetben és 36 antológiában olvashatók.