Az embert ritkán éri olyan esemény, melynek eredményeként az élet és halál mezsgyéjén kényszerű járni. Minderről írni pedig azért nehéz, mert bár igyekszem a személyes érintettséget tompítani, de éppen a dolgok személyes megélése teszi hitelessé a műveket, amelyekhez az események adták az ihletet. A műtét pedig végképpen egy olyan,űgy amit nem is kellene említenem, mert ez egy privát dolog. Inkább az eseményről való gondolkodásra kellene hangsúlyt fektetnem, mert az érdekes lehet mások számára. Másfelől viszont teljesen mindegy, hogyan talált meg a téma, a lényeg az, hogyan tudom ezt feldolgozni. Ezekkel a gondolatokkal hadakoztam, amikor írásomba kezdtem. Minden élmény, ami ebben az időszakban ért, váratlan és új volt, merőben más gondolkodást kívánt meg, mint amikkel ezt megelőzően foglalkoztam. Nevezetesen: korábban a hullámok természetének kutatása, ahol éppen a parabola-felületeken, a mikronméretű üveggyöngy- alapozás és a szimultán kontraszt adta helyzetek egymásra hatásának az additív és a szubtraktív színkeverés lehetőségeinek vizsgálatával foglalkoztam. Aztán minden új irányt vett, megtalált egy új téma, ami egyébként normális esetben nem jutott volna eszembe, vagy azt hiszem, nem mélyedtem volna el benne ennyire. Így attól a pillanatól kezdve, amikor megtudtam, hogy szívműtéten kell átesnem, a korábbi kutatásokat, magamnak szánt feladatokat félbehagyva a szív lett a figyelmem központja.
Azt gondolom, fontos leírnom a művek keletkezésének előzményeit a jobb megértés kedvéért. Az orvosi vizsgálatok előtt nem volt betegségtudatom, amikor megtudtam, mi a bajom, nem sokkal később meg is műtöttek, így inkább csak az tudatosult bennem, hogy megváltozott a legfontosabb szervem „szerkezete”. Megjavították, tehát most már nem vagyok beteg. De ezek a tapasztalatok irányították figyelmemet az emberi test sérülékenységére, a lét és nemlét kérdéseire, a spirituális, térbeli és időbeli viszonyára, amely tapasztalatok aztán megváltoztatták a létről való felfogásom.
A legelső rajzok akkor keletkeztek, amikor megtudtam a vizsgálatok eredményét. Ekkor a pulzusom 58 volt percenként. Elhatároztam, hogy rajzolok 58 szívet, mint egy-egy szívdobbanás ábrázolatát, de belerajzoltam a szívekbe azokat a neuralgikus pontokat is, amelyekre a diagnózis rámutatott. Ezekkel a rajzokkal megpróbáltam „leírni”, amint egy természetes beállítódásból lépek át a filozófiaiba, amelyben szert teszek egy olyan tudati állapotra, amely felemelkedés a korábbi létem fölé. Amit magam mögött hagyok, abban mint pszicho-fizikai lény jelenek meg. Ebből a kontextusból, melyben mindent józanul, komolyan lát az ember, a visszanézés önmagunkra olyan képeket jelenít meg, amelyek egészen a zsigerekig hatolnak, valós és átvitt értelemben egyaránt. Ezek a képek magukban hordozzák a realitást, tehát az elkerülhetetlen műtét tényét, de a mi lett volna ha kérdését is. A későbbiek pedig messze túlvittek az egyszerű szívdobbanások ábrázolásán, ezen a nyomvonalon haladva kifejlődtek a munka során a különböző tematikák, gondolkodás-menetek.
Összességében le kell írnom, hogy nagyon jó a téma, nagyszerű kihívás és nagyon sok új területre vezetett. Az azóta eltelt időszakban, ez már egy hatéves folyamat, egyre mélyebb összefüggéseket találok az ember mint sérülékeny biostruktúra, az ezzel szoros összefüggésben emlegethető aranymetszés szabálya, a Fibonacci-számsor az ebből származtatható logaritmikus spirál és az univerzum kapcsolata, ahol a galaxisok szintén spirálalakot öltenek, valamint a filozófia által emlegetett lét és nemlét kérdései között. Ezen témák mentén nagyon sok rajzot, festményt, fotót, filmet, térinstallációt készítettem. Ebbe a könyvbe összegyűjtöttem ezeket a műveket, amelyek a műtétem előtt vagy után keletkeztek. Az ábrázolás tárgyát tekintve az 58 rajz után születtek művek, amelyekben a szív az aggyal együtt ábrázolódik, de elindul egy feszületek által jelzett spirituális irány is, aztán már nem lesz látható a szív, hanem csak egy érhálózat jelzi az emberi testet, az életet, a végeredmény pedig az aranymetszés, a logaritmikus spirál. Hitem szerint az ember érzékszerveivel nem láthatja meg az univerzum minden rétegét, erre ez a néhány érzékszerv nem elegendő. E témakörök vezettek azokhoz a festményekhez, amelyek léptékükben is igyekeztek a galaktikus spirál képét megjeleníteni. Az e témában készült rajzok, festmények ábrázolása során a makro- és mikrokozmosz kapcsolata jelzi az ember és az univerzum elválaszthatatlanságát. Sajnos a nagyobb, 300 x 400 centiméteres festmények fotói egy ilyen méretű könyvben nagyon tömörödnek, ezért néhány nagyított részletformával kísérelem meg a valódi élményt átadni.
Bár nyilvánvaló, hogy a művészetben soha nem a pontos ábrázolás volt a képzőművészeti alkotás legfontosabb jellemzője, a fotó megjelenésével pedig a festészet, grafika elengedhette az optikailag minél pontosabb, „valósághű” ábrázolás kötelmét, még ott a 19. század végén. A 20. századi művészet sok esetben visszahozta néhány irányzatban a klasszikus ábrázolás formáit, viszont mára már alig keletkeznek ilyen művek. Úgy gondolom, a 21. századi művészet egyre technicizáltabb, és szabadabb vizuális megoldásai közepette ez a visszatérés a klasszikus ábrázolásformához érzékelteti, hogy részemről az igaz, miszerint a kortárs művészetben az eszköz, a forma megválasztása nem akar mindenáron a korszellem adta formai lehetőségekkel élni, vagy effajta trendekhez igazodni. Úgy is fogalmazhatnék, hogy ma, amikor már a világon minden percben millió és millió fotó készül, a rajzművészetben talán retrográd vállalkozásnak tűnik, ha valaki visszanyúl ehhez az ábrázolásmódhoz, függetlenül a talán bizonyos tekintetben oppozitiv helyzettől ami atrendeket illeti, a meglátásom határozott volt már az első pillanattól kezdve, hogy ezt az ábrázolásmódot kell használnom ennél a témakörnél. Ha érhálózat, akkor pontos rajz. Viszont mindenképpen figyelmet kell irányítanom arra a tényre, hogy a rajz műfaja, amit választottam, talán a legnehezebbek egyike: a negatív monotípia. A hozzáértők tudják, hogy a negatív monotípia rajzi szempontból nagyon nagy érzékenységet megkívánó munka, ha a cél a teljes tónusskála megjelenítése, ugyanis a grafikai eljárás során egy egységesen hengerelt festékfelületről kell úgy visszaszedni a festéket, hogy az általunk elképzelt tónusskála elkészüljön.
A kötetnek aktualitást ad, hogy részesei lettünk egy olyan kornak, amelyben a lét és nemlét kérdései a szokottnál is hangsúlyosabbak lettek. Egy talán éppen átalakuló világrend, a háborúk szele, szorongása, félelme – melyek most bennünk vannak –, arra hívják fel a figyelmünket, hogy a humánum, az ember jelenléte békétlen korunkban továbbra is létszükséglet. Szándékunk az, hogy az ember számára egymástól el nem választható képi és szövegvilágot tovább „gyúrjuk”, értelmezzük, jelenünket a költészet és a tudomány hangjaival más, a művészet, az esztétika dimenzióiba helyezzük. Heideggert idézve: „A szépség annak módja, ahogy az igazság el-nem-rejtettségként jelen van.”
Erre az együttgondolkodásra hívtam meg a kötetben szereplő írókat, költőket, filozófusokat, művészeti írókat és néhány művészbarátomat, hogy műveikkel társuljanak a képeimhez.
István Stark
Heart sends it to colour
People are rarely exposed to such events that force them to travel along the path between life and death. It is difficult to write about because, although, I want to subdue personal involvement, it is exactly the personal experiencing of matters that inspired the events making the artworks authentic. The surgery itself is certainly another topic that I should not even mention because it is a private matter. I should rather emphasise the thinking and the reflection about the event as that could be of interest to others. On the other hand, it is not important how the topic has found me. What is essential is how I process it. I had been fighting with these thoughts when I started my writing. Every experience I went through in this period was unexpected and new; it required totally different ways of thinking than those I was used to dealing with. Previously, research into the nature of waves had been in the focus of my art, I examined the possibilities of the additive and subtractive colour blending with the micron-sized glass bead grounding and simultaneous contrast related effects and situations on parabola surfaces. Then, everything took a new direction, when a new subject found me that normally would never have occurred to me, or I would not have delved into it as much. Consequently, from that very moment I found out I needed to get through open-heart surgery, earlier research and my previously planned tasks were put aside and the heart became the focus of my attention.
I believe, it is important for me to write down the preludes to creating the art pieces in the interests of better understanding. Before the medical examination I was not aware of my illness; soon after I found out what my problem was I was operated on, so what actually became conscious in me was that the “structure” of my most important organ had changed. It was fixed, so I am no longer a patient. However, these experiences directed my mind to the fragility of the human body, to the questions of being and not being, to the relationship between spirituality, space and time, the experiences of which changed my concept of existence.
The first drawings were created when I found out the results of the examinations. At the time my pulse was 58 per minute. I decided to draw 58 hearts as the representations of each individual heartbeat. In addition, I also sketched into the hearts some neuralgic points identified by the diagnosis. With the pictures I tried to ”describe” how I enter a philosophical attitude from the natural, in which I enter a consciousness that is above my previous state. What I leave behind is my mental-physical being. From this context, in which everything is seen soberly and seriously, and when looking back to our selves pictures appear that twist our guts – in reality and metaphorically too. These pictures carry reality, such as the unavoidable fact of the surgery but also the question of what if. The later works took me far beyond the pure representation of simple heartbeats and continuing along this path, different themes and thought processes developed through the creative process.
All in all, I must say, the topic is very good. It is an excellent challenge that led me to many new fields. In the time since, it’s already six years, I have been finding deeper and deeper connections among humans as delicate biostructures, the closely related rule of the golden ratio, the Fibonacci sequence, the derived logarithmic spiral, the connection with the universe, where galaxies also follow a spiral pattern, and the philosophical questions of being and not being. Along these themes I created very many drawings, paintings, photos, films, spatial installations. I have collected these artworks created before or after my surgery in this volume. After the first 58 drawings, others depicted the heart and the brain together; the spiritual way also appears with crosses; in others the heart disappears and only the vascular network denotes the human body and life, while the final result is the golden ratio, the logarithmic spiral. I believe humans cannot perceive all layers of the universe with their senses, our few senses are not enough for that. These topics led me to drawings, which intend to express the galactic spiral also through their large scale. The connection of artworks with the micro- and macrocosms indicates the inseparability of the people and universe. Unfortunately, photos of the larger paintings (some 300 x 400 centimetres) are so compressed in a volume of this size, therefore, I have tried to share the real experience with some enlarged details.
It is obvious that exact representation has never been the most important trait of any artwork, and with the appearance of photographs both painting and graphics could let go of the obligation of a more accurate, “realistic” expression already from the end of the 19th century. In many cases 20th century art brought back forms of the classic representation in some styles. However, today such works are rarely created. I believe that, in the midst of the increasingly technicized and freer visual solutions of the 21st century my return back to the classic representation demonstrates my point of view, namely, choice of devices and forms in contemporary art do not have to follow and adjust to trends given by the formal opportunities of the zeitgeist. Another way to say it is that today when millions and millions of photos are taken in the world every minute, if someone turns back to this kind of representation, it might seem a retrograde endeavour. Despite this, somehow being opposite to the trends, my vision was very clear: to use this kind of representation in this subject from the very beginning. If it is vascular network, then it is precise drawing. However, I must direct attention to the fact that the chosen type of drawing is perhaps one of the most difficult: the negative monotype. Experts know that in terms of drawing negative monotypes require great sensitivity if the aim is to show the whole scale of tones, as during the process one needs to take back the paint from an evenly rolled surface to get the imagined tone scale.
The volume shows we have become part of an age is actualised by the age we take part, in which questions of being and not being have become unusually emphasised. A perhaps changing world order, winds of wars, anxiety and fear – which are now in us -, direct our attention to the fact that humanity and the presence of people are still vital in this peaceless era. Our aim here is to re-form, and re-interpret the visual and textual worlds inseparable for humans, to place our present in the dimensions of art and aesthetics with the voices of poetry and science. To quote Heidegger: „Beauty is the way how truth is present in its unhiddenness.”[1]
For this mutual reflection in this volume, I invited writers, poets, philosophers, art writers and some of my artist friends to join my pictures with their works.
[1] M. Heidegger, On the Essence of Truth, in Basic Writings, trans. D.F. Krell, London, Routledge, 1993, p.181.
Podlovics Éva fordítása
