A költő pipája
Rágyújtottam a pipára,
ez lett a szertelem ára,
füstje lenge, mint a lélek,
pöfékelek amíg élek.
Amint a konyhába lépek,
szép lyánnyal mosolyt cserélek.
Mosoly után jön a csók is,
attól föléled a hó’tt is.
A lyány derekát ölelem,
nekem való a szerelem.
Jó ez az édes gyötrelem,
nem t’om mi történik velem.
Szívem izzik, mint a parázs,
szép szempár hevíti, mi más!
Szűz ajak tapasztja számat,
elhajítom hát pipámat.
A másik Alföld
Mit nekem te lapos hasú
hortobágyi róna!
Tán csodállak, ámde… mégse,
nem tehetek róla.
Ellátok, ameddig szem ellát
messzelátó nélkül,
s a föld csókot vált az éggel,
hogy az belekékül.
Le is út, fel is út,
sehol egy alagút.
Láttam szürkemarhát,
egy tehén alakút,
hátul volt a farka,
elől meg a szarva,
szinte azt üzente,
hogy le vagyok(…) ejtve.
A képernyő vibrál?
Nem, csak a délibáb,
szórakozhatnak majd
a birkák legalább.
Egy hetyke zsombékon
kelepel a gólya,
pöttöm kisbabáknak
szállítmányozója.
