Sehol semmi.
Sehol és semmi.
Csak az, hogy szétszakít.
A múltam vagyok. Az vagyok, ami még lehetek.
Röntgenfénybe lépek. Ezt kaptam, méltóképp viselem magam.
Nem mozdulok meg.
Nyitva tartom a bensőmet, szétterítem, hogy átvilágítsanak.
Fénylek.
Benne-fekszem a fénykörben, magam vagyok,
kontrasztos jódvilág.
Lehetne inkább ehelyett semmi, nem-fekvésben álló gyomlálás a kertben.
Paradicsomföld van körülöttem.
A paradicsomok távol csüngenek örömtől, kétségbeeséstől.
Magukat festik vörösre.
Kattog a gép, unalmas, unalmasan ver ötvennyolcat valami szív.
Lepattogott vajszínű zománc.
Öntöttvas fogas-karok apró kísértetek.
Műtőben lézengők rózsaszín szívvirág helyett.
Konok mindennapiság – azzal sem törődünk már, egyáltalán van-e ott valaki.
Vagy csak a kardiológus tanárnak jut eszébe a tegnap esti vágy,
érdeklődés híján elmaradt, de kár.
A keze jár.
Ha gyerek volnék, most aludnék. Így marad, hogy szétzilál.
Melyben feltárulok, hogy lásson a tanár.
Melyben arra gondol, ha nincs dugás, feltárul a szabadság, mint lehetőség.
Egyszerre tárulunk fel, leszünk nyitottak a létre.
Elmerül a paradicsom, a szívem és a felesége
a sehol-semmibe.
Sivár és szép egyszerre.
Akrilfonálból szőtt szívet akart a nő, és belekezdett.
Halványpiros, semmi átmenet, nem tetszett neki,
inkább legyen nemez. Egy papírzacskónyi vérszínű
gyapjúszálat szerzett az öreg piacon. Ki kell tanulni,
hogy lesz a gyapjúszálból nemez.
Szappannal összedörzsöli, hasadt kecsketejszappan,
dehogy kecske, se tej, se kecske. Míg a hasadás élei megkopnak,
mikor már nem vág a szappan,
nemezzé lesz a massza, hideg kis tömör valami,
csak ki kell szárítani.
Lágy volt a szív, és foszlós, mint a kalács.
És szöszök álltak ki belőle mindenfelé.
Az egyszerű nőknek elég egy szív.
Sima kerámia szívnek ugyanúgy örülnek.
Nem is valódi kézműves, csak olyan tömeg.
Könnyen lepattan róla a máz, ha falhoz vered.
Ne fojtsa vissza, szól egy lézengő, a tanárra szól rá.
Ha gyönyört keres, hagyja, hadd csiklandjon,
mámoros arc, heves ki-be, aztán a kéjes átengedés,
áldott kitörés, melyben megfeledkezhet erről, itt.
Ingyen élvezet. Öröm.
Hatvanas férfibeteg. Angyalszám lebeg a mellkasán.
Ötvennyolc. Angyali üzenet. Figyelmeztet, elterel,
szőke, szép kisangyal a feje felett. Afféle diszkrét félprím,
még féltékeny lesz a tanár, csak vezényel félhangosan.
Öt, haladás, új kihívás, nyolc, biztonság, félelem.
Azt hinnénk, otthon visszavesz, dehogy vesz.
Körkörösen eszi a csigát, hogy a tányéron megpördüljön a ház.
Nautilusznak hiszi magát.
Rémes Éj, Őrző, Világpusztító, mindennap más szerep,
elérhető hőskinézetek. Kedvence a Megrázó Csapás.
A beteg elleni első roham megnövelt fizikai sebzést okoz,
és rövid időre mozgásképtelenné tesz.
Úgy tartják, mindenkiért eljön, aki nem fizeti meg.
És magával viszi őket, örök emlékeztető,
hogy a mélység elől nem menekülhetsz.
Spirális embriókorából jött az ötlet.
Lett volna inkább pompás csigáspolip.
Ki kamrában ül. Karocskái tapogatva emelkednek,
nem, nem vágnak bele senkibe, őt eszik meg.
Házából ivóedény lesz, savakkal eltávolítják a külső mészréteget,
csak a gyöngyház marad.
Régen drágán fizették, ma már meglehetős olcsó.
Szintvonal a szád, ahogy rám nézel.
Hajadba hullámot szelek hajlítanak,
levegőillatú a ruhád,
azt mondják, úgy hullunk le, mint a hársfavirág.
Félrenézek, ez most vajon direkt.
Szívmintájú a pulóvered.
***
Rita Andrea Vécsei
Thin as a Thread is Beautiful
Nothing anywhere.
Nowhere and nothing.
Only that, it tears me apart.
I am my past. I am what I can still be.
I step into the x-ray light. This is what I got, I behave in a dignified manner.
I do not move.
I open up my innermost, spread it wide open, for them to scan.
I shine.
I lay down in the circle of light, I am by myself,
iodinated contrast world.
Instead of this, there could be no weeding in the garden, nothing at all.
Tomato fields all around.
Tomatoes clinging in the distance joyously, desperately.
Painting themselves red.
The machine clicks and clacks, bored, boringly some heart beats fifty-eight times .
Chipped beige enamel.
Wrought iron handles and arms tiny ghosts.
Loafing in a surgery theatre instead of among pink bleeding heart vines.
In denial to this very day-we do not even care whether anyone is there at all.
Or perhaps it is only the cardiologist professor who is reminded of last nights desires,
due to lack of interest, they were annulled, what a pity.
His hand is moving.
If I were a child, I would fall asleep right now. So, what remains is to dismantle me.
I spread myself deeply wide open, for the professor to see.
He begins to think deeply that if there is no fuck,
his freedom will spread wide open, as an opportunity does.
We simultaneously open up, and will be open to existence.
The tomatoes, my heart and the wife disappear.
Into nothing-nowhere.
Desolate and beautiful at once.
The woman wanted an acrylic yarn woven heart, and she started to make one.
It was pale red, no transitions whatsoever, she did not like it.
Let it be felt. She got her hands on a paper bag full of blood red wool strands
from the old market. She must learn how felt is made from the wool strands.
She rubs them together with soap, a broken piece of goat milk soap.
Of course not goat, there is no milk or goat. The sharp edges soften
until the soap no longer cuts,
It becomes felt, a cold little clump of something,
It only needs to dry out.
The heart was soft, and disreputable, like milk bread.
And there was some lint sticking out of it, in every which way.
One heart is enough for the simple woman.
They would be just as happy with a ceramic heart.
Not even a real handcrafted one, a simple mass.
Its varnish will crack right off if you throw it at a wall.
Do not hold back, says the loafer, the teacher puts him in his place.
If it is pleasure you seek, let it tickle you.
An elated face, passionate in-out, then the erotic transfer,
blessed eruption, she can forget about this at heart, here.
Free pleasure. Joy.
A sixty-year-old male patient. An angel number floats on his chest.
Fifty-eight. An angelic message. It warns, diverts,
the beautiful little blonde angel above his head.
Some kind of discrete semiprime ,
The teacher will be jealous, she is just commanding them semi loudly.
Five, continuity, new challenges, eight, security, fear.
One would think, he would take me back home, he does not.
He concentrically eats the snail, so that its house spins on the plate.
He believes he is Nautilus.
Dreadful night, The Keeper, Apocalyptic, everyday a different role,
accessible league of legends. His favourite is the Staggering Strike.
The first shock to the patient causes increased physical damage,
and for a short while, they are paralyzed.
It is said to come for anyone who does not pay.
And they are taken away as a forever reminder,
that you cannot escape from the depths.
The idea arose from the spiral embryonic stage.
It would have rather been an amazing nautilus pompilius.
Who sits in its chamber. It arms raising gropingly.
No, nobody cuts into anybody, they eat it,
A drinking vessel will be made from its shell,
the outer layers of lime are removed with acid,
only the mother of pearl remains.
They used to cost a lot, today they are rather cheap.
Your mouth is a contour line, the way you look at me.
The wind bends a wave in your hair,
your clothes are the scent of the air,
They say we fall down to the ground like linden blossoms.
I look up, is this on purpose now?
Your pullover has heart patterns in it.
Miriam Grunwald fordítása
