Hernádkak, hová Háry homokhidat hantázott
– Közelb, közelb, hadd menék közelb! Derék uram, bocsátaná meg engedelmed, hogy ezen tusakodásból magam is részt vevék, de históriai pillanatok ezek, megérté ugyebár?
Mihály felnézett. Izzó tekintetű, nyalka, erősnek tűnő férfiú állott vele szemben, és nézett az arczába, korát tekintve olyasféle, mint ő. Szemét csak pillantásnyira vetette rá, aztán elnézett a távolba, a víz roppant tömege felé, amerre egész eddig Mihály is vetette figyelő tekintetét, elképzelvén azt a kő- és aczélmonstrumot, aminek a megépítését ünneplendő itt most összegyűlék a tömeg.
Kitalált
LULU. Cékla?
LILI. (A kertre mutat.) Cékla. Borsó. Fűszerek.
LULU. Szép itt maguknál!
LILI. Köszönöm.
LALA. (Tálcával belép. A tálcán teáskanna, csésze, cukortartó, kiskanál, aprósütemény.) Parancsolnak teát?
LILI. Köszönjük, Lala, elmehet. (Teáznak.)
LULU. A tisztelt férje mit ír mostanában?
LILI. Levelet. Prédikációt. Verset. Azt a legkevesebbet.
LULU. És miről ír?
LILI. Csupa szárnyasokról. Leveleiben az osztrák sasról, prédikációiban az angyalokról, verseiben a gólyáról. Ikaruszról is írt egy verset.
Rekonstrukció
Mintha két alakot látnék,
lelépni az óriásplakátról,
ami az alapkőletételről készült festményt ábrázolja,
és felbukkanni az overállos
munkások között.
A régi híd újraépítésének,
sajtótájékoztatóján.
Jani, és Misi,
újra együtt,
mint a „Kisf@ludy Társaság v2”
Facebook csoport tagjai,
és bestseller szerzői.
Ha Szekszárdon van Lágymányos
Mi lett volna drága János,
ha Szekszárdon van Lágymányos?
Vagy a Clark Ádám téren s
az igazság kevésbé törékeny,
letettek volna ott is egy követ,
amiből a Lánchíd kinövekedett?
Míg mások csak kémlelik az eget,
most borult be Szécsény felett,
mi iszunk, ha fölépült a nagy mű;
Micsoda nedű! – füllentek,
nem vagyok gyenge elméjű.
Ha a jó sors Hernádkakon
hoz minket össze öregen, vakon
jó, hogy neved Háryval határos,
drága János, koccintsunk
két régi vakond, ne nézzünk
egymásra gyanakvón.
A bikavértől nem ver ki a ragya,
töltsünk még a poharakba,
nem hordóból isszuk, verjék csapra,
lássa a község apraja-nagyja
pirosabb, mint a huszárok kalapja.